Kenyértészta

Hozzávalók (1 kg-os fehér kenyérhez):
70 dk finomliszt
3 dk élesztő
kb.3 deci víz
2 -2,5 dk só

Elkészítése:
Lehetőleg a tűzhely közelében, meleg helyen dolgozzunk! Az élesztőt belemorzsoljuk 0,5 deci langyos vízbe, és hozzáadunk 1 evőkanál lisztet.Meleg helyen langyos lábassal letakarva 15-20 percig kelesztjük a kovászt,míg fel nem fut.Az átszitált langyos lisztet tálba öntjük, és jól összekeverjük a sóval.Közepébe mélyedést vájunk,és beleöntjük a kovászt.Először 10 újjal markolva,
majd ököllel nyomkodva,végül dagasztva összedolgozzuk a tésztát úgy, hogy közben apránként hozzáadjuk a langyos vizet.
Dagasztás közben derül ki, hogy mennyi folyadékot igényel, milyen a liszt minősége.Akkor jó a tészta, ha kezünkről is és az
edény oldaláról is könnyen elválik, és olyan az állaga,mint egy közepesen kemény kelt tésztáé. Liszttel behintjük, és langyos lábassal vagy konyharuhával letakarva 35-40 percig kelesztjük. Ezután jól átgyúrjuk,hogy a kelesztés közben keletkező levegőt kinyomjuk belőle.Tetszés szerint oválisra vagy kerekre formázzuk, és téglalap alakú sütőlemezre tesszük. 30 percig letakarva
kelesztjük.
Bekapcsoljuk a sütőt, és 250 C. fokra felmelegítjük. A sütő aljára kis tálkába vizet teszünk, hogy a kenyér majd gőzben süljön.
A megkelt tésztát langyos vízzel " megfürdetjük"( kenőtollal megkenjük ), tetejét bevágjuk és a sütőbe toljuk.Kb 15 percig ne nyissuk ki a sütőajtót ! A kenyeret ismét megfürdetjük, a sütő hőmérsékletét 230 C. fokra mérsékelve és a vizestálkát kivéve folytatjuk a sütést addig, amíg a kenyér szép pirosra sül. Deszkára vagy rácsra téve kihűtjük, és azután fogyasztjuk.

További kenyérreceptek

Nincsenek megjegyzések: