Anyukám fasírtja

 Hozzávalók:

1/2 kg darálthús

2 zsemle (vízbe be kell áztatni és kicsavarni)

paprika

2 tojás

fokhagyma (3-4 gerezd)


+ zsemlemorzsa


Elkészítése:

A hozzávalókat összegyúrjuk, gombócokat gyúrunk belőle, majd zsemlemorzsában megforgatjuk. Utána a gombócokat forró olajban kisütjük.

Meggyes palacsinta

Hozzávalók:
- 8 darab palacsinta, 1 tojássárgája, 1-2 teáskanál zsemlemorzsa, porcukor, 1-1 késhegynyi őrölt szegfűszeg, és fahéj.
- A bundájához: liszt tojás, zsemlemorzsa,
- A sütéshez: olaj


Elkészítése:
A kimagozott meggyet apróra vágjuk, elkeverjük a tojássárgájával és a zsemlemorzsával. Hozzáadjuk a kevés porcukrot, a szegfűszeget, és a fahéjat. Ezzel a masszával bekenjük a palacsintákat, két végüket behajtjuk, és egyenként szorosan feltekerjük. Lisztbe, felvert tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk, és óvatosan a forró olajba tesszük. 2-3 perc alatt pirosra sütjük. Porcukorral megszórva tálaljuk.

Csirke sajtmártásban

Hozzávalók:
1 kb. 1,5 kg-os csirke,
2 dl csirkehúsleves,
3 dl száraz,
fehérbor,
10 dkg vaj,
1 evőkanál liszt,
10 dkg félkemény sajt,
2 tojássárgája,
2 evőkanál tejföl,
kakukkfű,
őrölt szerecsendió,
só, bors

Elkészítése:
A darabokra vágott, lisztben megforgatott csirkét 5 dkg vajban aranysárgára sütjük. Leöntjük a borral és a levessel, felfőzzük. Ízesítjük a kakukkfűvel, megsózzuk, megborsozzuk. Mérsékelt tűzön 50 percig pároljuk. A megpuhult húsdarabokat kiszedjük egy tűzálló tálra.

Egy kávéskanálnyi lisztet összedolgozunk a puha vajjal és 3 evőkanálnyi, a hús párolásából visszamaradt mártás levével. Simára keverjük, elegyítjük a lábasban levő mártással. Nagy lángon, állandóan keverve, beforraljuk. Hozzáadjuk a reszelt sajt 2/3 részét és szerecsendióval ízesítjük. Folyamatosan kevergetve hagyjuk, hogy a sajt felolvadjon. Vigyázzunk, hogy ne legyen túl sűrű! Levéve a tűzről apránként beledolgozzuk a tojások sárgájával összekevert tejfölt.

A mártással beborítjuk a hússzeleteket, a tetejét megszórjuk a maradék sajttal és egy kevés szerecsendióval. Forró sütőben ropogósra sütjük és rögtön tálaljuk. Nagy darabokban kisült burgonyával és párolt zöldségekkel körítsük.

Lusta asszony -túrósa

Hozzávalók:
- 25 dkg rétesliszt,
- 25 dkg porcukor,
- 1/2 csomag sütőpor,
- 50 dkg tehéntúró,
- 10 dkg mazsola,
- 2 csomag vaníliás cukor,
- 1 citrom vagy narancs lereszelt héja,
- 4 dl tej,
- 2 egész tojás + 1 sárgája,
- 15 dkg margarin

Elkészítése:
A lisztet, a porcukrot és a sütőport jól összekeverjük, és két részre osztjuk.

A tepsit kivajazzuk, vagy zsírozzuk, kilisztezzük, majd a fenti lisztes keverék egyik felét egyenletesen elsimítjuk a tepsibe. Ezután egyenletesen rászórjuk az elmorzsolt túrót, a vaníliás cukrot, a mazsolát, a citrom vagy narancs reszelt héját. Ezt beborítjuk a lisztes keverék másik felével.

A 4 dl tejet a tojásokkal jól összekeverjük, és szép egyenletesen ráöntjüka tetejére, majd a 15 dkg margarint vékony szeletekre vágjuk és beborítjuk vele a tetejét. A sütőt előmelegítjük, de a sütemény betevésekor közepes lángra /hőfokra/ tesszük és így sütjük addig, amíg a teteje aranysárga nem lesz. Körülbelül 20-25 perc alatt sül meg. Melegen tálaljuk.

Kukoricalepények avokádó salsával

A kukoricalepényekhez:
525 g kukorica (konzerv vagy mirelit)
1 fej lilahagyma
2 tojás
15 g friss koriander
125 g liszt
1 tk sütőpor
só, bors
olaj a sütéshez
Az avokádó salsához:
2 érett avokádó
15 g friss koriander
2 ek ciromlé
2 szál újhagyma
1 paradicsom
3-4 csepp Tabasco
só, bors

Elkészítése:
A kukoricából 450 g-ot szórj a robotgépbe, tedd bele a többi hozzávalót is, és keverd sima tésztává. Add hozzá a maradék kukoricát is, majd felforrósított serpenyőben kevés olajon 2-2 ek-nyi tésztát süss aranybarna lepénykékké. Szedd ki papírtörlőre, és tartsd melegen a tálalásig.

A salsához vágd félbe az avokádókat, magozd ki és aprítsd fel a húsát. A paradicsomot is vágd apróra, az újhagymát finomra, a korianderzöldet közepesre. Egy tálban keverj össze mindent és hagyd egy kicsit állni, hogy összeérhessenek az ízek. Tálald a meleg kukoricás lepénykékkel.

Kaviár burgonya-fészekben

Hozzávalók:
2 kisebb burgonya
6 dkg kaviár
10 dkg krémsajt
4 evőkanál olvasztott vaj
frissen őrölt fekete bors, só

Elkészítése:
Forrald fel a sós vizet, majd tedd bele egészben, héjában a megmosott burgonyát. Főzd félkeményre: amikor bele tudod szúrni a kést, de nem szalad, akkor jó. Hagyd hűlni kicsit, majd hámozd meg, és reszeld durvára. Vajazz ki muffin-formákat, majd nyomkodd bele a burgonyát úgy, hogy kis kosárkák legyenek belőle (10-12 kosárka lesz). Süsd 20 percig, vagy amíg aranybarnára nem sül, előmelegített 200 fokos sütőben. Tompa késsel vedd ki a formából, borsozd meg, kanalazz bele egy adag krémsajtot, majd egy adag kaviárt.

Szivfagylalt

Hozzávalók: 25 dkg barackbefőtt, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál citromlé, 2 evőkanál tejszín, 25 dkg csokoládéfagylalt, 1 evőkanál csokoládéreszelék.

Elkészítése: A barackot lecsepegtetjük, a mézzel és a citromlével összeturmixoljuk. A barackszószt szétosztjuk két tányérra, rácseppentünk néhány csepp tejszínt. A fagylaltot először szeletekre vágjuk, majd szív alakú formával kiszúrjuk. Ha csak kisebb szívformánk van, több szívecskét is formázhatunk. A szíveket a tányérra tesszük, megszórjuk csokoládéreszelékkel.

Babapiskótás-rumos szelet

Hozzávalók: 25 dkg sütőmargarin, 25 dkg porcukor, 5 dkg csokoládé ízű pudingpor, 4 dkg kakaó, 1 egész tojás, 10 dkg darált dió, kb. 25 dkg babapiskóta, 1,5 dl rum.

Elkészítése: A margarint felolvasztjuk, hozzáadjuk a porcukrot és a csokoládé ízű pudingport, 4 dkg kakaót, 1 egész tojást, 10 dkg darált diót, és ezt egy kicsit felfőzzük. Egy őzgerincformát folpack-kal kibélelünk, egy réteget teszünk a krémből, majd erre 1 sor rumos tejbe mártott babapiskóta kerül, rá újra krém. Három réteg piskóta legyen, a tetejére pedig krém kerüljön. Ha kész, rövid időre mélyhűtőbe tesszük, majd hosszúkás tálcára borítjuk, és lehúzzuk róla a fóliát, szeleteljük

Csokoládés borkrém

Hozzávalók: 5 dkg étcsokoládé, 5 tojás, 15 dkg cukor, 1 evőkanál étkezési keményítő, fél liter rozébor, 1 rúd fahéj.

Elkészítése: A csokoládét lereszeljük. A tojást habosra keverjük a cukorral, beledolgozzuk az étkezési keményítőt. A bort lábosba öntjük, hozzákeverjük a fahéjat és tojásos krémet. Lassú tűzön, kevergetve felforraljuk. Amikor az első buborék megjelenik a tetején, azonnal hideg vízbe állítjuk az edényt. Addig keverjük, amíg a krém kihűl. Kidobjuk belőle a fahéjrudat. Hideg vízzel kiöblítünk 4 nagy kelyhet, és beletöltjük a borkrémet. Tetejét elsimítjuk, megszórjuk a reszelt csokoládéval, és hidegre tesszük. A kehely szélét cukorba mártott szőlőszemmel díszíthetjük.

Metélt tészta kaviárral

Hozzávalók: 1 fej hagyma, 2 csokor petrezselyem, 2 evőkanál vaj, 1 dl fehérbor, 2 dl tejszín, 35 dkg hosszúmetélt tészta, fél citrom leve és reszelt héja, 3 evőkanál piros kaviár.

Elkészítése: A hagymát meghámozzuk, összevágjuk. A petrezselymet leöblítjük, felaprítjuk. A hagymát a vajon 4 percig pirítjuk. Ráöntjük a bort, és hagyjuk elpárologni. Hozzáadjuk a tejszínt, egy csipetnyi sót és borsot, és lassú tűzön, besűrítjük a tejszínt. Közben a metéltet bő, sós, forrásban lévő vízben nem túl puhára főzzük. Leszűrjük, lecsepegtetjük. A szószt lehúzzuk a tűzről, és hozzáadjuk a citrom levét. Sózzuk, és a metéltre öntjük. Végül a citrom héját és a kaviárt is belekeverjük, petrezselyemlevéllel díszítjük, és azonnal tálaljuk.